Mai czikkünkben megismerkedünk egy írónővel, egy írónő szerelmével, egy „némber van” filmmel, mely regényéből készült, annak rendezőnőjével, a valaha élt „legsármosabb” színésznők egyikével, aki eljátszotta a regényből készült egyik filmadaptáció főszerepét és egy másik filmmel, melyben egy leszbikus nőt alakít. Mindeközben nem kevés magyar szál is bekapcsolódik majd történetünkbe…Mivel rövid felvezetőnk kissé homályosra sikeredett, következzék a megvilágosodás!
Christa Winsloe (1888 – 1944)
Most sem merülünk bele unalmas életrajzi adatokba, ehelyett az esetünkben legfontosabb vonatkozásokat emeljük ki. Christa Winsloe német származású író, drámaíró és szobrász volt. Fiatal lányként egy poroszos elveket valló potsdami bentlakásos intézet növendéke lett, minden bizonnyal ez a korszaka volt ihletője leghíresebb művének, melyről lentebb lesz majd szó. Érdekes magyar vonatkozás, hogy első felesége volt báró Hatvany Lajosnak, a Nyugat nemzedék híres és nagyhatalmú mecénásának. Neki meg ő volt az első és egyben utolsó férje, miután igen hamar ráébredvén nők iránt táplált vonzalmaira, a hitleri idők előtt e szempontból legszabadabb városba, Berlinbe költözött és a weimari évek híres leszbikus (szub)kultúrájának ugyancsak híres alakjává vált. Itt elsősorban szobrászként folytatta alkotói tevékenységét, gazdag, sikeres és elismert nőként széles baráti kört tartott fent. Legnagyobb szerelme Dorothy Thompson, a New York Post akkortájt világhírű riportere (alsó kép) volt. (Tö
bbek között pl. amiatt, hogy ő készítette az első hosszabb interjút Egy bizonyos Adolf Hitlerrel…) Az újságírónő 1925-től a lap berlini tudósítójaként Németországban élt, ő is egy kihűlt házasság elől menekült (férje az első amerikai Nobel díjas író Sinclair Lewis volt), egyenesen a mi Christánk karjaiba, hogy aztán Amerikába költözve éljenek együtt tovább. Ekkor azonban a kis Dorothy visszaváltozott férfifalóvá…Christa pedig visszaköltözött Európába. A nácik térnyerése után Franciaországba emigrált. Története tragikusan zárul, a Vichy –köztársaság idején németekkel kollaboráló francia katonák lőtték le őt és barátnőjét Simone Genet svájci írónőt egy - az egyébként bencés apátságáról nevezetes - Cluny melletti erdőben….
Némber van - Lányok az intézetben/Lányok egyenruhában
Christa Winsloe nem akárhol vetette papírra főművét: Magyarországon, azon belül is Hatvanban (mivel itt volt a Hatvany család szálláshelye)! A regény innen röpült a világhírnév felé, abból az apropóból, hogy filmforgatókönyv készült belőle, és csodák csodája, abból meg egy film. Méghozzá témájában az első ilyen a filmtörténetben! (Sőt még színdarab is, melyet ugyanaz a hölgy vitt színre, aki a filmet is rendezte.) Az első leszbikus témájú filmet Mädchen in Uniform (Lányok egyenruhában) címen vetítették 1931-ben (a Christa Winsloe által írt regény a Lányok az intézetben „nevet” viselte és jóval szomorúbban ér véget, mint a belőle adaptált filmek, főhősnőnk öngyilkos lesz benne) amit a szintén leszbikus Leontine Sagan (középső kép) rendezett. Leontine Sagan, aki Max Reinhardtnál tanult, leghíresebb filmje rendezése után rövid ideig a magyar származású Alexander Korda (alias Korda Sándor) segítője volt annak több filmjében, míg végül Európától igen messze, Dél-Afrikában telepedett le és többek között ő alapította meg Johannesburgban a Nemzeti Színházat. 1974-ben hunyt el. 
A film rendkívül nagy hatással volt a német leszbikus klubokra, nemcsak témája okán, hanem mert nő írta és nő rendezte (ez utóbbi akkoriban a fehér holló esetének számított). A mű „sortsztorija” a következő: Manuela egy érzékeny lelkű kamaszlány akit édesanyja halála után bentlakásos iskolába küldenek. A kegyetlen igazgatónő kemény kézzel irányítja az iskolát, hite szerint a fegyelem és az éhség erősíti egy nő személyiségét. Mint a legtöbb lány, Manuela is rajongással tekint Elizabeth Von Bernburg kisasszonyra, aki fiatal tanítóként és az igazgatónő kontrasztjaként fontosnak véli, hogy a diákok bizalmas barátja legyen. A plátói rajongás azonban szép lassan egyre hevesebb és ezzel együtt egyre kevésbé titkolható szerelemmé érik a lány szívében. Egy iskolai ünnepségen Manuela „tisztelete kimutatásában” olyan messzire megy, hogy sokan megbotránkoznak rajta: viselkedéséért bezárják. Mivel azt hiszi, hogy imádott tanárnője is cserbenhagyta, véget akar vetni életének. Ám az utolsó pillanatban… 
Az 1931-es változat ugyan az első, ám jóval ismertebb egy másik, ugyane címen futó adaptáció. (A két változat között egyébként nincs sok különbség, (talán csak annyi, hogy az egyik színes a másik meg fekete-fehér:-), a szereplőgárda színészi teljesítményére sincs panasz egyik helyen sem…) 1958-ban a művet a kommunizmus elől külföldre emigrált Radványi Géza (akinek nevét a Valahol Európában tette ismerté hazánkban és aki nem mellesleg az ugyancsak külföldre emigrált Márai Sándor testvéröccse volt) ugyanis újra megfilmesíti (remake-li illetve remekeli:-) - Lili Palmerrel és Romy Schneiderrel a főszerepben…
A fekete-fehér változatot itt nézhetitek meg:
https://www.youtube.com/user/boughtinhell#p/u/0/0lobZC4E-2E
A hölgy kissé leszbikus (?) - Romy Schneider 
"Egyszer majd csak nőkkel fogok élni”
A kérdőjel azért jogos, mert Romy Schneider valójában elsősorban férfiakat szeretett (közismert, hogy legismertebb és egyben első szerelme pl. a híres „gall kakas” Alain Delon volt), magánéleti válságai, egytől egyig kudarcba fulladt házasságai előtt, alatt és után azonban mérhetetlen vonzerejét nem egyszer nők irányában is gyakorolta, félig-meddig nyíltan vállalva biszexualitását. („Én már csak egy kicsit ilyen is vagyok, meg egy kicsit olyan is” – intézte el egyszerűen egy híresebb mondatában ezt a kérdést.) E nők többsége futó egyéjszakás kaland volt, ám külön említést érdemel a hozzá bizonyos értelemben kísértetiesen hasonlító Simone Signoret-val való szerelmi kalandja…(Simone Signoret, híres és rendkívül tehetséges francia színésznő, Yves Montand felesége volt). Élete végén, utolsó filmje forgatási munkálatai során pedig Berlinben találkozott egy pszichiáternővel, akivel hosszabb viszonyt folytatott. A vele való megismerkedés után jön a vallomás: „Egyszer majd csak nőkkel fogok élni”. Hogy így lett volna-e, már sosem tudjuk meg, 1983-ban, túl rengeteg csalódáson, kamasz fia és fél veséje elvesztésén, túl számtalan, nyugtatók, alkohol és drogok okozta delíriumos éjszakán, mély depressziókon, szervezete 43 éves korában felmondta a szolgálatot… Nem volt őstehetség. Anyja és apja révén csöppent bele ebbe a különös szabályok mentén mozgó világba, mely beszippantotta, soha többé nem eresztette el, a foglya maradt…Azt hiszem, hogy ez a már-már fájdalmasan szép arc jobban vonzotta a kamerát, mint a kamera őt (legalábbis az első évtizedben mindenképp). Igen, ő az a fajta színész volt, akinek olyan elementáris volt a szépségéből fakadó kisugárzása, hogy már az is elég ha láttuk és rácsodálkoztunk, hogy jé, létezhet ilyenfajta arcberendezkedés is? Nem volt őstehetség, írom le megint. Aztán valahogy beleérett a szerepeibe…Azt hiszem, igencsak hozzásegítették magánéletének kemény és sosem múló válságai, melyek hamar megöregítették arcát…43 évesen, halála évében, már egy idős nőt látunk utolsó filmjében…Mégis, én ezt a Romy Schneidert jobban szeretem, és ennek a Romy Schneidernek az arcát is jobban csodálom, mint az ifjú titaniszét a limonádé német filmekben. Szomorú, hogy ha nem lettek volna az egyébként meglehetősen giccses és szirupos Sissi-filmek (az már más kérdés, hogy megboldogult kamaszlány korunkban épp e film kapcsán annak rendje és módja szerint jól beleszerettünk) mára talán senki sem ismerné a nevét… Kicsit megfordítva a képletet: ha Romy Schneider akkor Sissi, és ezzel nagyjából az emberek be is fejezik filmjei felsorolását…Pedig akadtak igen mély alakításai is, különösen ami A per, A vonat, a Bosszú, a Pokoli trió, a Sátáni ötlet, a Visconti-féle II. Lajos (itt egyébként megint belebújik Erzsébet királyné szerepébe) és a nagy kedvenc Az élet dolgai-t illeti…Vagy például, a Bankárasszonyt…A film 1980-ban készült, Francois Girod rendezte és Romy Schneider mellett olyan nagy nevek játszanak benne, mint Jean-Louis Trintignant, Jean-Clode Brialy vagy Claude Brasseur. Romy alakítja a főszereplőnőt, Emma Eckertet. Maga a film megtörtént esetet dolgoz fel, ám eléggé elrugaszkodva a valóságtól, egy bizonyos Marthe Hannau-ét, aki a húszas évek Franciaországában igen ismert személyiség volt. A híres kalapkészítő szép lánya egy leszbikus viszony után férjhez megy egy nála jóval idősebb férfihoz és karriert csinál a férfias pénzügyi világban. Szeretője vagyonával - aki persze szintén egy nő – bankot alapít de olyat, mely igen kedvező kamatot ajánl a nép fiainak. Emiatt megnőtt népszerűségét azonban nem tűri a bankárvilág, nyilvánosságra hozzák a korban rejtegetni illett magánéletét. El is ítélik, és ehhez a ki nem mondott fő érv biszexualitása. A történet azonban itt még nem ér véget, aki teheti nézze meg…
A mi ma esti kis fitnesszünk azonban véget ért, kellemes ezt-azt lányok!
Hajrá leszboszorkák, hajrá angyalok!
Zárásként következzék egy igazi rekedtesen erotikus leszbikus hang!
