Múltkor elejtett ígéretünkhöz híven szomorkás-lírai magánszámunk után most kedélyesebb és vidámabb vizekre evezünk. Legalábbis bejegyzésünk első felében. A most terítékre kerülő két téma között tartalmilag nem érdemes sok összefüggést keresni, legfeljebb talán annyit, hogy közvetve két férfias jelenségről lesz ma szó . Ehhez először „becsengetünk” a brit Meldrum família bohém és cseppet sem „hétköznapi” hétköznapjaiba, aztán pedig elhagyjuk az angolszász végeket, és következzék végre ismét egy kis hazai… 

Csengetett Mylady?

Mindig nosztalgiával gondolok vissza azokra az időkre, amikor a Csengetett Mylord? című sorozatot először vetítették kis hazánkban. Már nem kellett öt percig várni arra, hogy beinduljon a virtuális élet a tévé képernyőjén és már kereken két csatorna között „szörfözhetett”:-) a parabolamentes csendes többség:-) A fent kissé sejtelmesen körbehatárolt kora ’90-es években a kettesen késő délutánonként futott egy üdítő darab, mely rendre leültetett minden nevetésre vágyót, legyen az gyerek vagy felnőtt…Jómagam azonnal beleszerettem ebbe a mára már klasszikussá vált sorozatba, pedig akkoriban még igencsak lomhán nyiladozó kiskamaszos értelemmel fogadtam be a látottakat s hallottakat…Ergo alig értettem valamit az egészből. Azt hiszem, akkor még az tetszett igazándiból, hogy szinte percenként kacagásba torkollanak a Meldrum-házbéli alag-és felsősori jelenetek. Meg hogy olyan vicces figurák vannak benne, mint pl Ivy az ő jellegzetes nagy, kerek szemüvegével meg hogy Lady Levender mindig „megtiszteli” Ivy kötényét egy adag rizspudinggal és hogy Henrynek mindig lekevernek egy-egy „tarkópofont” és hogy szegény Mabel mindig éhesen távozik a konyhai „csatatérről”…Csak egy valakit nem tudtam hova tenni anno: a monoklit viselő, állandóan öltönyben-nyakkendőben pózoló, szigorú tekintetű, mély hangú, rövid hajú Miss Cissy-t, aki hát izé…Hát nő, de talán mégis férfi, mert hát férfiruhát visel és folyton a csinos Penelope nevű barátnőjével csókolózik, meg ilyesmik…
Persze a suliban is beszédtémára adtak okot a Meldrum-ház kacagtató kalandjai és Cissy karaktere. Nálamnál „beavatottabb” osztálytársaim elárulták Cissy „titkát”, hogy hát ő „homoszexuális”…Aha! Ja, vagy úgy!...Nem lettem okosabb…Akkoriban még nem létezett a hazai közszótárban olyan kifejezés, hogy „leszbikus”…De nekem tulajdonképpen mindegy is lett volna. Mert, igen, akkoriban én voltam a naiv és együgyű Ivy…:-) Meg a fél ország velem együtt…Tudati sötétségek ide, fél-felvilágosodottságok oda, mindenesetre tény, hogy sokan Magyarországon ekkor találkoztak először ezzel a jelenséggel…És mivel a sorozatot mindenki szívébe zárta, talán segített abban, hogy kicsit elfogadóbbá váljunk itthon is a „van az úgy, hogy nő néha nőt is szerethet” kérdéskörével…
Jómagam időközben felcseperedtem, és értelmi és érzelmi képességeim teljes tudatában az átlagnál - mi tagadás - kissé „bensőségesebben” sikerült megbarátkoznom az egy sorral fentebb említettekkel:-). A sorozat epizódjainak újra és újra megtekintése pedig rendre visszatérő kedves passzióm, főleg mióta DVD-n is kiadták…
Igazi csemege belemerülni ebbe a minden szempontból egyedi remeklésű alkotásba, melyet Jimmy Perry és David Croft neve fémjelez. S hogy miért tökéletes ez a sorozat? Elsőként is a hamisítatlan angol humor, aztán a zseniális színészek, az általuk eljátszott karakterek, a hiteles díszlet és nem utolsó sorban a szinkronhangok remek eltalálása miatt…A britek fő „exportterméke”, az a bizonyos angol humor, a Csengetett Mylord? esetén húsz esztendő alatt sem vesztett nívójából. A sorozat a Monty Python „repülő cirkuszi akrobatái”–nak társaságával egyetemben megunhatatlan kedvenc.
És hogy mi kell a frenetikus sikerhez? Végy egy izgalmas, időben nem is annyira távoli korszakot, egy brit főúri családot cselédestül, adj hozzá egy csipetnyi cinizmust, öntözd meg hamisítatlan angol „szósszal”, melynek neve az „önmagunkon fapofával való nevetni tudás képessége”, elegyítsd mindezt vaskossággal no meg finom iróniával egyszerre és már is kész a tuti recept.
A Csengetett Mylord? bájosan görbe tükröt tart a „tiszteletre méltó” angol úri társadalom képmutatása és persze kiszolgálói, az ántivilág cselédei elé…
A dátum 1927. Már érezni az előszelét a gazdasági válságnak, ám az urak nem vesznek erről tudomást. Mindennek tetejébe a Meldrum-család kifelé ugyan viktoriánus erkölcsöket mutat, ám hamar kiderül, hogy arisztokratáéknál semmi és senki sem egészen normális. Ott van mindjárt a családfő, George, aki Lady Agathával folytat nyíltan titkos viszonyt; a valójában cseppet sem „tiszteletreméltó” Teddy, aki  annyira megveszik egy-egy karbolszappan-szagú és fényes arcbőrű cselédlány láttán, hogy ennek örömére rendre „fel is csinálja őket”; Miss Poppy, kinek ismertetőjele a kacérság és az elkényeztetettség; Lady Levender: fő szenvedélye a papagájával való társalgás mellett az állandó koktéliszogatásba és múltba merülés Dolby kapitányostul-szüfrazsettestül…No meg persze a tápiókapuding (cselédekre hajítgatós módra:-).
És végül ott a család fekete báránya, Miss Cissy, aki nem elég, hogy baloldali érzelmű, szociálisan érzékeny és munkáspárti képviselőként indul (meg is nyeri némi alagsori segítséggel:-) a választásokon, de ennek tetejébe még leszbikus is…Barátnőjével a csinos és nőies Penelope Barrington-Blake-el gyakran töltik együtt az időt, rendre összecsókolóznak a széles nyilvánosság előtt, olykor egy ágyban találjuk őket és kétes hírű klubokba járnak…És mégis a család és a sorozat egyik legszimpatikusabb alakja ő, nem véletlen, hogy a történet végén is Cissy határozottsága és karakánsága menti meg a teljes bukástól a csődbe jutott famíliát…Ő az egyetlen, akire igazán felnéznek még a cselédek is, még akkor is, ha „ne szólj szám nem fáj fejem” alapon Ivy-t rendre ellátják a jó tanáccsal, hogy tudniillik „ne maradjon túl sokat Miss Cissy szobájában”:-). Ivynk persze nem érti miért, mert hát „Miss Cissy olyan kedves, még rám is kacsintott…”
És mindennek tetejében ott van a cselédség, az ő világuk fonákságainak megidézése a sorozat másik fő témája. Mert hát nekik is van mit a tejbe aprítaniuk…Olykor előfordul, hogy eltűnik egy-egy előkelő évjáratú boros ital a pincéből, előfordul, hogy finomabb étkeket fogyasztanak lent mint fent és előfordul, hogy csinosan orruknál fogva vezetik az egész úri családot…
Cselédeink mellesleg nem kevésbé színes egyéniségek, mint gazdáik: akad közöttük pökhendi de mereven becsületes lakáj (James), jóravalóan szélhámos komornyik (Alf Stokes), túlérzékeny háziasszony (Mrs Lipton) és hát a „ranglétra legalján” a két nagy kedvenc: Mabel, aki többnyire „idejét se tudja, mikor evett utoljára…” (a három pont minden földi jóval behelyettesíthető) és Henry Livingstone:-) akinek kobakját „fején találta a szöget” kommentárjai miatt rendre ütések érik… A fő imádott persze mégis Ivy, akinek naivitása, együgyűsége és tisztasága szüli a legfergetegesebb csattanókat…
Kedvenc karakterek mellett akadnak kedvenc epizódok is , melyek esetemben többségükben Lady Levenderhez kötődnek: például amikor a kintornásnak ledobja a családi vagyont:-), vagy mikor alkoholmérgezésben elhunyt papagájának dísztemetés rendez…
Aztán ott van a Royal Flush című rész, mikor a dalmát királyi házaspárt látják vendégül és bizony ettől még a cukorhattyúk sem bírnak nyugton maradni, Vagy az azt követő epizód, mikor Ivy tanúja lesz fura ágyjelenetek egész sorának…Vagy mikor piknikezni megy az egész ház…Vagy…De nem folytatom, inkább újra megnézem az egészet:-)
A háttérben pedig díszletnek ott a húszas évek világa szakszervezeti mozgalommal, bércsökkentésekkel és sztrájkokkal, Lordok Házával, éjszaka klubélettel Savoy-ostul, Kit Kat Clubostul, aztán sok híresség (pl. Stanley Baldwin, vagy Noel Coward) és egy kis avantgarde is angol módra…
Végül ne feledkezzünk meg a Union Jack társaság nyíltan soha ki nem mondott aduász termékéről, mint sok humoros jelent forrásáról s mellyel Teddynek valahogyan még sem sikerül megóvnia a bajbajutott hajadonokat:-)
Ami pedig Cissy-t illeti, mi is rá szavazunk!

P. S.: a Cecily:-) Cissyt játszó Catherine Rabett-ről sok érdemlegeset nem sikerült kiderítenem, csak annyit hogy egy darabig York hercegének szerelme volt, meg hogy házas és két gyermeke van és hogy nem igazán ajándékozta meg a filmfelvevő gépeket újabb nagy alakításokkal…Sic transit gloria mundi…

 Irma örök…

Ha Juhász Gyula, akkor Anna…Költőnk életében színésznők jöttek, színésznők mentek rendre, csak Anna maradt örök, mint tudjuk ugyebár. Olyannyira, hogy ha Juhász Gyula valós szerelmet nem is lelt ebben a kapcsolatban, a magyar irodalom szerintem legszebb szerelmes versét mindenképp a fent nevezett hölgynek köszönhetjük, s a Milyen volt…címet viseli.
De hát akkor hogyan kerül a csizma az asztalra, vagyis ki ez az Irma? Nem, nem elírásról van szó kedves olvasó. Irma is örök. Csak másképp.
A Nyugat nagy tehetségével neki is plátói maradt szerelme, azon egyszerű oknál fogva, hogy Irma leszbikus volt. Mégis rengeteget köszönhetnek neki a Juhász Gyula-kutatók. Mindjárt kiderül miért. Következzék hát a portré Irmáról…Kilényi Irmáról…

Kilényi Irma 1891-ben született Aradon. Apja haladó szellemű polgárember volt, az ottani szabadkőműves páholy egyik vezető egyénisége, aki gyermekeit liberális és mélyen humanista szellemben nevelte. Irma törékeny, rokonszenves egyéniséggé cseperedett, külsejében egyszerre férfias és nőies vonásokkal.
Budapesten, az angolkisasszonyoknál szerzett tanítói oklevelet. Innen került Szegedre az első világháború alatt, Vajda Béláné (Kellner Erika) lánynevelő intézetébe francia- és zongoratanárnőként, 1924-ig, mikor az intézet megszűnt. Ezután Irma Vajdáné optikai szaküzletének laboratóriumi munkatársa lett.
A versművészet csodálójává Juhász Gyula költészetén át vált, olyannyira, hogy rajongásában 1918-ben levelet írt a költőnek. A költőt mélyen meghatották a neki írt sorok, küldött is Irmának egy verseskötetet saját arcképével. Pár hónap múlva aztán személyesen is találkoztak.
Irma azonnal a költő mellé szegődött önzetlen tikárként és mellette maradt 17 éven át. Találkozásuk kezdetétől a jobb keze és segítője maradt mindvégig, legszebb éveit áldozva szeretve tisztelt költőjének. A férfias nő és nőies lelkű férfi különös kapcsolatban élt, mely sosem ment túl a bensőségesen éteri barátságon, a kölcsönös, mély tiszteleten és lelki ragaszkodáson, hiszen Irmának földi szerelme volt: Vajda Béláné személyében. Az ő „szalonjában” találkoztak rendszeresen, ahol szivarfüstbe burkolózva beszélgettek át éjjeli órákat, mi másról, mint művészetről. A szalonban persze más nagyok is rendre megfordultak: Móricz, József Attila, Kosztolányi, Szabó Dezső, Radnóti, Szabó Lőrinc…A „Titkár”, ahogy később ráragadt Irmára a név, elsőrendű szervező volt.. (Azt hiszem amolyan magyar Alice B. Toklas és Gertrude Stein kapcsolat lehetett a két hölgy között:-)
Aztán Juhász Gyula öngyilkos lett…Irma, ki a szolgálatban találta meg küldetését, nem tudott mit kezdeni hiányával. És még valakiével. Mikor barátnőjét, Erikát 1944 tavaszán deportálták, az iránti fájdalmában, hogy őt sem tudta megmenteni, öngyilkos lett…
És hogy mit is köszönhetnek neki a Juhász Gyula-kutatók? Az irodalomrajongó szegedi tanárnő a költőhöz szegődött önkéntes „titoknokként” gondosan gyűjtögette még a poéta életében az irodalmi dokumentumokat, Juhász Gyula egész pályájának jelentős vagy jelentéktelen relikviáit, a költő kéziratait, fényképeit, verseinek és cikkeinek kivágatait, leveleit, barátainak a költőhöz írott sorait, cikkeit, képeit. Sokszor szervezte, intézte szerepléseit, előadásait, útjait, majd 1929-től Juhász Illésné nevében ő levelezett a szanatóriumokkal, klinikákkal, kiadókkal, s a beteg költőhöz írott leveleiben bátorította, biztatta a csüggedt Juhász Gyulát….Hát nagyjából ennyit…

Két évtizeden át, 1918 és 1937, a költő halála napjáig szolgálta napról napra rajongva szeretett költőjét. Ennek ellenére irodalmi köztudatunk alig ismeri e kivételesen nagy és nemes nőt. Homlokcsókon kívüli egyébről szó sem volt kettejük között. A végzet távoli asszonya Sárvári Anna volt, de a költő a nőalakok sorában legtöbbet Irmának köszönhet, aki mindvégig ott volt Juhász Gyula apoteózisánál és jó volt hozzá a rajongás és szeretet nevében. Megmenteni ugyan ő sem tudta pusztuló lelkű költője életét, de meghosszabbítani mindenképp. Lehet, hogy az irodalomkönyvek Juhász Gyuláról szóló fejezeteiben jutnia kellene egy kis helynek neki is…