CaféLeszbosz

Eme blog arra a melegen nemes feladatra tesz kísérletet, hogy csokorba gyűjtsön mindent, ami a leszbikussághoz kötődik, csak kicsit másképp szól a „másságról”: elsősorban kulturális vonatkozásait veszi hanyagul szubjektív eleganciával górcső alá leszbikus univerzumunknak, legyen szó irodalmi alkotásokról, filmekről, egyéb művészeti ágakról, „méltán hírességekről”. Vagyis aki dielvördről, imedzsinmíendjú-ról, Madonna, Britney és egyéb trendi hölgyhírességek nemzeteket átívelő csókváltásainak misztikus üzenetéről, Lindsay Lohan leszbikus kalandjairól és EcetTera… akarna e helyütt olvasni, az egy másfajta kávézóba üljön be, amolyan gyorsbüfésbe:-)

Bemutatkozás

Ladies and Ladies and Gentlewomen!:-)

I am Gina…(but not Gershon, és mégcsak nem is a nagy Loló:-)
Teljes nevem Venus Aphrodité Gina Monologue, de szólítsatok csak Ginának…

Friss topikok

ÉDES HÁRMAS

GinaM 2011.02.17. 17:53

Kedves Évák és Évák!

Bár privátban jómagunk jobban szeretjük az „édeskettes” felállást, mai rovatunk címének mégis az „Édes hármast” adtuk. (Lesz még ilyen témánk több is.) Amolyan three in one jelenség ez, „egyet fizet, hármat kap” alapon: jelen esetben szerzőt, könyvet, filmet ajánlunk egy helyen, egy időben…Ugorjunk is neki(k)!

 

Előző alkalommal tett ígéretemhez híven mostan egy magyar némber van-nal ismerkedünk meg…A magyar Szapphóval. Bár a hasonlat kissé sántít, hiszen a hölgy, kiről a mai „lecke” szól, nem verseiről (bár lírában sem utolsókat hozott létre pl :

Én asszonyom, e bágyadt és aranyló

Dombok alól keres az üzenet

A táj a szívem: rokon ősz, csupa tarló,

- s nem látni, ha e föld tán bevetett.

Túlfűtött szobák során át didergek,

S dzsesszt hallgatok – vibrál rá mindenem –

Jó bort iszom és néha elfeledlek,

És felfogom, hogy nem kívánsz te sem.

Szerelmedért kesernyés bor vigasztal,

S hogy bezzeg ily vigasz nem kell neked!

Erős fa, te, kihajtottál tavasszal,

S ősz lett, hát elhullajtod leveled.

Te adtál – míg az adást elvehetted,

Mert csak kapni tudsz, mint a gazdagok,

Perceidet napokkal fizettetted,

S most mohóságod tarlója vagyok.

Aranyló földön itallal, zenével

Hát kárpótolom, hát tékozlom magam,

Sivár papírra szórva tele kézzel

Szívemnek mi tündöklő vágya van.

Fáradt fejem az írógépre ejtem,

Még egy pohár bor és peregjen a dob,

Hogy hazudtál nékem, majd elfelejtem,

S a sorstól új szerelmet alkuszok. )

 …hanem prózai alkotásairól (elbeszélések, riportok, szociográfiai művek, kisregények és a  – fő műve, mely a hírhedt MAORT-perről szól – Vidravasról ismert. Még mielőtt fáradt fejem én is a billentyűre ejteném,muszáj cikket írnom róla. A hölgy egy különös „édes hármast” „vonz majd be” magával, hisz nem csak szerzőnkről, hanem egy kisregényéről és ennek kapcsán egy filmről is erőteljes említés lészen. Nem árulok zsákbamacskát: Galgóczi Erzsébetről szól a femme fáma máma.

 


„Akármekkora is az örök túlerő, még mindig érdemesebb vakmerőnek, mint gyávának és megalkuvónak lenni”

 Galgóczi Erzsébet

Unalmas életrajzi adatok idecitálása helyett csak a legfontosabbakat emelném ki: 1930-ban született Ménfőcsanakon (a hely neve azóta összeforrt híres szülöttje nevével) paraszti családban, innen indult a rendszer forgatókönyve szerint el az értelmiségi pálya felé. Az életmód, melybe belecsöppent, a kor melyben élt, ihletforrásává vált élete végéig…Sokan siránkoznak, hogy nincs egy bátor ember, aki meg merné írni az előttünk lévő közelmúlt színét és fonákját. Valóban nincs, csak volt. Aki siránkozik, vegye a fáradtságot és olvasson Galgóczit…Nem akad a magyar irodalomban más, aki ennyire hitelesen, belülről és színtisztán látta volna vörös csillagosan letűnt Rákosi- és Kádár-rendszerünket, mint épp ő…Pedig elkötelezett baloldali gondolkodó volt és maradt élete végéig…Így még inkább fejet kell hajtanunk bátorsága előtt. Hisz könnyű utólag, mindet látó szemmel megírni mi volt. Az erő ahhoz kell, hogy akkor és ott mondjuk ki az igazat, mikor senki más nem meri kimondani…Galgóczi megtette…Folyton folyvást csak ezt tette. A hajdani darmaturg-hallgató szorgalmasan eljárt vidékre, élete végéig gyűjtötte az anyagot, riportok formájában műveihez…Műveihez, melyek a szívóssággal feltárt valóságot mutatják meg, de úgy, hogy ars poeticájában az igazság kap elsődleges szerepet. Azaz: átalakulnak, átformálódnak a hallott szomorú és meghökkentő történetek – ő maga mondta és írta gyakran, hogy „a valóságnak nagyobb a képzelőereje, mint nekem” – egy nagyobb dolog, a veritas kedvéért. Ha ránézünk portréjára, szikár, férfias arcot látunk…Ilyen is volt, szikár, férfias meg nem alkuvó, szenvedélyes igazságkereső, öntörvényű…Ám a felszín alatt egy érzékeny, kétségeivel folyton önmagát marcangoló, nagyon is emberi arcot látunk, Egy sérülékeny, gátlásaival, köz-és magánéletének nagy problémájával "cigarettásan-feketésen-konyakosan" és egy ideig öngyilkossági kísérletekbe menekülve vívódó női alakot… Ami a „közt” illeti: parasztfalu, annak minden íratlan és kőkemény törvényével, a kor, (az egész ’45 utáni világ 1989-es haláláig) mely két dolgot nem tűrt: az igazmondást és a szocialista erkölcsök „áthágását”. És Galgóczi mindkettő áthágta. Ő ugyanis szintén két dolgot nem tűrt: a hamisságot, a leplezést, és az emberben meglévő szabadságvágy korlátozását… Írónőnk ezzel emelkedett ki az átlagból: „szenvedélyességével, önálló állásfoglalásával, saját észjárásával”. Nem csoda, hogy mindig „autszájder” maradt ebben a világban, akit csak megrendítő jelleme okán tűrtek meg. Az egyenes gerince és tehetsége miatt, amiatt is csak kevesen. Nemcsak magyar Szapphó volt ő, hanem magyar Antigoné…És minden kor minden Antigonéja félelmetes és veszélyes minden kor minden Kreonjának…Nagyon tanulságos elolvasni nekünk, 21. századi „nőket szerető nőknek” levelezését leszbikussága felismerésének, emiatti öngyűlölésének, majd lassú elfogadásának szempontjából… („Szóval…27 és fél éves vagyok, se eljutottam odáig, hogy tudomásul vegyem önmagamat. Nem vagyok egészséges ember. Nemcsak azért, mert homoszexuális vagyok – bár ez önmagában is determinálja az embert, magányos jelenét és perspektívátlan jövőjét…”). Ne feledjük: ott van hátráltató tényezőnek a korszak melyben élt és a származás. Az ötvenes és „gulyásszocialista” években még nem lehetett nyíltan beszélni ilyesmikről. Ha létezett is e jelenség, agyonhallgatták, nem is értették, ha meg igen, elütötték a rendkívül előkelő „buzeráns kurva” szintagmával…Vagy „jótékonyan” betegségnek titulálták. Egy ideig ő maga is. Szorgalmasan járt Szinetár prof. idegklinikájára „hormonjaival”…A „gyógyír”: alapítson sürgősen családot, vagy éljen aszkéta életet, különben…És ő a „különben”-t választotta. Mert különb volt annál, hogy mást tudjon választani. Szép lassú keservességgel, több öngyilkossági kísérlet után eljutott az elfogadásig. Olyannyira, hogy már műveiben is merte vállalni „fonák” magánéletét…Alkotásaiban néhol búvópatakszerűen,  néhol pedig nyíltan kiírja e motívumot. Először az amúgy is rendkívül szemérmes és prűd és férfiközpontú magyar irodalomban! Na hát ezért ő a mi magyar Szapphónk. Közismert, hogy 1976-tól a magyar színházi élet „női Major Tamásával”, Gobbi Hildával élt együtt, és csak egy évvel élte túl (melyet súlyos idegösszeroppanás előzött meg) társát…

Legismertebb kisepikai alkotása e szempontból a Törvényen belül kisregénye…Nyilván nem véletlenül, hisz Egymásra nézve címmel kitűnő film készült belőle…(erről kicsit lentebb bővebben). Külön tanulmányt érdemelne, miben különbözik egyik a másiktól. Merthogy teljességgel más a kisregény és más a mozi. Két önállóan létező darab. Nem igazán tudják magyarázni és kiegészíteni egymást. Illetve csak néha, itt-ott, de valahogyan még így sem illeszthetők össze. Főként három okból: a szereplők egy részének azonossága ellenére a teljesen más viszony-és kapcsolatrendszerek miatt, a történet másfajta vonalvezetése és a szerelmi szál másféle bonyolódása okán. Sokan felróják a filmnek, hogy nem lett „Galgóczis”. Én nem bánom…Egy cseppet sem. Eléggé az a regény. A film pedig eléggé „Makk Károlyosra” sikeredett. Szabad-e ezért bármelyik nagyot is kritizálni? Fogadjuk el e helyett, hogy kaptunk két jó művet, melyek saját életet élnek A kisregény 1980-ban jelent meg, a film két évvel később. Egyébként szerintem beszédes tény, hogy Makk-kal együtt ő írta a film forgatókönyvét is.


 

 „Sokféleképpen lehet nem szeretni is…”

 Törvényen belül

Kevesen tudják, hogy a regény alapja (mi másra is lehetne számítani annak, aki ismeri Galgóczi munkamódszerét) megtörtént „eset”. Az ötvenes években az írónő szerelmes lesz egy kolléganőjébe, aki nem viszonozza, de nem is utasítja el egyértelműen iránta táplált vonzalmát. A hiúságában megsértett férj ennél nyomatékosabban tesz pontot az „aligrománc” végére: szolgálati pisztolyával nyomorékká sebesíti nejét, ő maga persze börtönbe kerül. Ez lesz az alapja a jó húsz évvel később papírra vetett darabnak. A történetnek igazándiból három főhőse van: a filmből teljesen kiebrudalt Marosi János, aki gimnáziumi éveik alatt reménytelenül szerette a másik főszereplőt Szalánczky Évát. A harmadikba, Kismányoki Líviába pedig Éva szeretett bele reménytelenül. Szakmájánál fogva Marosi szerez tudomást első kézből a határnál lelőtt holttestről és ő kezd el emlékei terhe alatt sajátos magánnyomozást folytatni Éva halálának okáról. Notesznevekből, a hősnő jegyzeteiből, a Líviánál a kórházban tett látogatásokból végül lassan összeáll a kép: főhősnőnk részben újságírókénti megalkudni nem tudásának köszönhetően, részben az ’56 után emigrált baráti társasága hiánya miatt, részben a mindenkivel, Évával is kikezdő, kacér Lívia iránti szerelmi csalódása miatt megy neki a „szögesdrótnak”. Persze a történet ennél kissé bonyolultabb, nem ölöm meg részletes elemzéssel, tessék inkább elolvasni lányok! Ehelyett csak arra hívnám fel a figyelmet, hogy Éva alakja kísérteties azonosságokat mutat Galgócziéval. Mint sok más prózai alkotásában, egyfajta alteregóként jelenik meg. Ott van pl. a paraszti származás, a majdnem azonos születési dátum, utalások a családi legendáriumból, a ’45 utáni mélyszegénység, az egyetemi évek és az ez alatti albérleti hányattatások, az újságíróskodás, az ’56-os események azonos kezelése, az öngyilkossági szándékok… (Galgóczi mindig is nyíltan vállalta,  – akkoriban ez nagy szó volt! – az októberi történések forradalmi és nem pedig ellenforradalmi mivoltát is. ). Érdekes megjegyezni, hogy bizonyos figurák hogy mélyülnek el (pl Módos Magda) vagy hogy alakulnak át részben (Fiala) vagy teljesen (pl a másság kérdéskörét kissé túltudományosító Blindics őrnagy) a filmhez viszonyítva. A legkisebb közös nevező Éva alakja, ő önazonosságának, Antigonéi jellemének köszönhetően hasonló karakterré szervesül itt is, ott is. Hogy mitől Galgóczis a regény a témaválasztás mellett? A szinte a semmiből, a párbeszédek közhelyeiből keményen felszínre törő, elevenbe csattanó mondatigazságoktól, a felszínen (már maga a téma is állásfoglalás duplán –’56, másság –  ne feledjük!) távolságtartó és szikáran fegyelmezett stílustól, a szúrós tekintetet idéző, fanyar cinizmustól, az egyszerre atmoszférikus és sivár valóságot adekvát történetekkel megjelenítő képességétől. Ja és még valami: a címválasztás: lényegében magát „hazudtolja” meg szándékosan, hiszen a végkifejlet azt sugallja: ebben a világban törvényen belül nem lehet élni…Nem véletlenül olvassuk az utolsó oldalakon a következőket: „Tudja ő (Szalánczky Éva) valahogy mindenestül…olyan törvényen kívüli volt…”


 

 „a mézes kenyér, a dióbél, a törökparadicsom…”

 Egymásra nézve

Ha már Galgóczi az első leszbikus magyar író, akkor elmondható, hogy Makk Károly meg az első olyan rendező, aki leszbikus témát választott a magyar filmtörténetben! Zengjen a fanfár meg a háromszoros hiphiphurrá mindkettőnek! Azzal kell kezdeni, hogy imádjuk Makk Károlyt! Nyugodt szívvel le merem írni, hogy Szabó István mellett a legnagyobb magyar rendező (a harmadik Ranódy László, ő már sajnos nem él). Hogy miért is? Csinált egy mai napig is báját őrző, színészóriásokkal operáló vígjátékot (Liliomfi), egy leheletfinom filmdrámát (Szerelem). De szeretjük például azért is, mert kihozta Psota Irénből élete legnagyobb alakítását (Ház a sziklák alatt), különösen szeretjük a Macskajáték Dajka Margitja miatt. A kevésbé ismert A Játékos című filmjét is kedveljük (bocs lájkoljuk) és sorolhatnánk…De nem lennénk valamirevaló leszbikusok, ha nem az Egymásra nézve című alkotása miatt zárnánk őt kultúrszívünkbe a legjobban…A legenda szerint magyar színésznő nem vállalta a főszerepet. Vagy nem vállalhatta a korviszonyok miatt. Meg gondolom a jó öreg magyar prűdség miatt. A lengyelek persze sosem voltak oly álszemérmesek, mint mi, egykettőre akadt is kettő belőlük, ők bezzeg bevállalták. A két hölgy egyébként kitűnő választásnak bizonyult, (mint ahogy az egész filmbéli színészgárda). Írjuk le ide a nevüket: Jadwiga Jankowska és Grazyna Szapolowska. (Előbbi nem mellesleg e mozival az 1982-es cannes-i filmfesztiválon elnyerte a legjobb női alakítás díját. Grazyna Szapolowska neve ismerősebben csenghet, játszott más magyar filmben is, de olyan híres lengyel filmekben, mint a Pan Tadeusz, vagy a pár évvel ezelőtt készült Menjünk holnap moziba! c. alkotásban is). A magyar szinkronhangot két kiváló színésznők kölcsönözte: Bánsági Ildikó és Hernádi Judit. Emellett leszbikusokat játszó mellékszereplőkként felbukkan Igó Éva és Pogány Judit is. De mint fentebb említettem volt, mindenki a maximumot nyújtja Reviczkytől Andorai-ig, Újlakitól Szirtes Ádámig. Külön dicsérjük meg a film hangulatához kitűnően alkalmazkodó zenét, melyet nem kisebb nevek jegyeznek, mint Dés László és Másik János. Azzal kezdtem, hogy a film más, mint a regény. Másságát nyíltan vállalhatja.:-) Leszbikus elfogultságomat levetkőzve is szerintem ott van a helye a húsz legjobb magyar film között. Hogy miért is? Kettőt már említettem az érvek sorából: a kitűnő szereplőgárda, a két női főszereplővel az élen, akik nagyon jól játsszák el szerepüket és a zene…Ámde önmagában ez még nem lenne elég. Kell hozzá például az atmoszférateremtő készség, mely egyik legnagyobb ereje a filmnek. A „szomorú vasárnapos” (a világhíres dallam többször is elhangzik a filmben) presszóvilágos, álmos, fásult, fakószínű, borongós ötvenes évek hangulata. És a szép képek…Mindjárt a film elején…A kezdő képsorok egyébként tragikusan-szép keretbe érnek össze majd a film végén. Valami miatt a madár röptéből mindig Illyés Gyula verssora jut eszembe: „homlokon lőhetnek, ha tetszik/ mi ott fészkel, égbe menekszik" Ezért érzem nem teljesen pesszimistának a film végső üzenetét. Mert Éva alakjával példát sugároz. A történet két szálon mozog: a közvetlenül az ’56 utáni időszak minden fonákságát megmutatja. (erőszakos téeszszervezés, újságírói megalkuvások, erkölcsrendészet, beszervezés, határátlépők lelövése…) Itt is elhangzanak csattanós, kemény mondatok, némelyik a kisregényből is ismerős, némelyik nem. A legütősebb a kimondható igazságok és hazugságok határát feszegető  - Éva és a főszerkesztő közt lezajló - párbeszéd e szempontból. A fő téma azonban mégis a szerelem, egy románc szelíd kibontakozásának, finoman sejtetett fölépülésének (majd leépülésének) szívszorítóan megejtő és végül tragédiába forduló története…Igényesen végigvitt, megejtő intimitást megteremtő szerelmes jelenetekkel…Kettős tragédiába fordul e szerelem, hisz Líviát (aki sokkal szerethetőbb figura a filmben, mint a regényben; az őt ihlető hölgy egyébként még ma is él) és az igazságharcos Évát is lelövik. Lívia túléli, de élőhalott marad, Éva belehal. Líviát magánügye kergeti a bénaságba, a törékeny Évát pedig magán- és közügysérelmei. Kompromisszumképtelensége. Végletessége. A rá kívülről kényszerített törvényeken belül élni nem tudása. Dupla és súlyos teher ez, Galgóczi is sokáig egyensúlyoz a tragédia és az „inkább fájjon” kényszere között. Hiteles korrajz és hiteles szerelmes film, mély alázattal és megértéssel a másság iránt. Talán ettől olyan jó, időtálló ez a mű. Mert tudja, amit Galgóczi írt le a kisregényben: „Az emberek nem az ágyban követik el a bűnöket, hanem felöltözve.” 

Mit is kívánhatnék? Szeressük Galgóczit, olvassuk Galgóczit, szeressük Makk Károlyt, nézzük meg a filmjeit és szeressünk egymásra nézni …Máskülönben hogyan is menne a virtuálison túli ismerkedés?

A következő témánk legyen meglepetés…


Mielőtt még távoznék, hadd ajánljak egy szempillantás alatt a hazai mozikba érkező alkotást is nektek, bár lehet hogy nem is kell, mert mostanság még a csapból is ez folyik. A Black Swan-t javalljuk mindenkinek, aki szereti Aronofsky filmjeit. Én momentán nagyon. A Requiem egy álomért-et Elen Burstyn miatt és az ugyancsak rendkívüli A pankrátort Mickey Rourke miatt. Remélem Portman kisasszonyból is kihozta a maximumot ez a nagyszerű rendező, hisz a Leon, a profi óta nem láttunk tőle semmi érdemlegeset. Szóval nézzétek meg ezt feltétlen! Ím egy kis vizuális kedvcsináló hozzá:-)!

 

 

 

 

 

 

Továbbra is kellemes cherchez la femme-t mindenkinek! Hajrá leszboszorkák, hajrá angyalok!

 

 

Címkék: kultúra művészet leszbikus galgóczi erzsébet törvényen belül egymásra nézve

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://cafeleszbosz.blog.hu/api/trackback/id/tr102668522

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ABie Nrml 2011.04.13. 09:27:11

Nem emlékszem melyik poszt miatt kerültél a kedvencek sorba, de visszajárok egy ideje, és látom, hogy nálad nem igen divat kommentelni, mégse fogom vissza most magam.
Külön köszönet ezért a posztért! A filmet tizenévesen láttam, megdöbbentett a merészsége, és ebből a döbbenetből máig nem jöttem ki, csak Galgócziba "estem bele" azóta. Írhatnék még két rövid közhelyet amiben Galgóczi nagyságát méltatom, meg azt, mekkora jelentősége volt az életemben az említett műveknek, de ezt most nem.

Viszont azon azért elgondolkodtam, hogy azt írod: Gobbi Hilda volt a "női Major Tamás". Mármint: Major Tamás a "férfi Gobbi Hilda"?
Ez persze kevésbé jön ehhez a poszthoz, csak egy jelenség, amin szeretem bosszantani magam, egy küzdelem, néha úgy vélem, hasztalan.