CaféLeszbosz

Eme blog arra a melegen nemes feladatra tesz kísérletet, hogy csokorba gyűjtsön mindent, ami a leszbikussághoz kötődik, csak kicsit másképp szól a „másságról”: elsősorban kulturális vonatkozásait veszi hanyagul szubjektív eleganciával górcső alá leszbikus univerzumunknak, legyen szó irodalmi alkotásokról, filmekről, egyéb művészeti ágakról, „méltán hírességekről”. Vagyis aki dielvördről, imedzsinmíendjú-ról, Madonna, Britney és egyéb trendi hölgyhírességek nemzeteket átívelő csókváltásainak misztikus üzenetéről, Lindsay Lohan leszbikus kalandjairól és EcetTera… akarna e helyütt olvasni, az egy másfajta kávézóba üljön be, amolyan gyorsbüfésbe:-)

Bemutatkozás

Ladies and Ladies and Gentlewomen!:-)

I am Gina…(but not Gershon, és mégcsak nem is a nagy Loló:-)
Teljes nevem Venus Aphrodité Gina Monologue, de szólítsatok csak Ginának…

Friss topikok

LEHELETFINOM LESZBIKUSSÁGOK

GinaM 2011.10.16. 18:10

Üdv az éterben (gondolom) hölgyolvasók!:-)

Múltkori ígéretemhez híven a mai alkalommal először „beülünk” egy különös szekérbe, aztán továbbállunk, hogy megpihenhessünk? egy még különösebb párnában…

Kicsit konkrétabbra véve a figurát: ma két szerző két művéről lesz szó. A közös szálat egyfelől mai blogbejegyzésem címe rejti, azaz két olyan művekről lészen említések, melyek nem ún. leszbikus regények, mégis rejtezik bennük egy vékony leszbikus mellékszál. Az alkotások között más közvetlen hasonlóság nincs, hacsak az nem, hogy a szerzők ab ovo nem irodalmi berkekből érkezve írták meg ízes nyelvű alkotásaikat, hogy mindkét mű sikerregény lett megírása pillanatában, mindkettő hőse végzetes szépségű nőalak, mindkét műben felbukkan egy sorsfordító viszonzatlan és nehéz szerelem, és a vérfertőzés „vádja” mindkét alkotásban kísértő, romboló erőként jelenik meg…

Mai „menünk”: előételként Makkai Sándor Ördögszekér; főfogásként: Závada Pál: Jadviga párnája

 

 

„Az előétel”:

 

„Kik ez írást olvassátok, gondoljatok csak arra a szép kék virágra, amely a tavasz napfényen száz meg száz kis csillagával büszkén kacag az égre, de ha jő az ősz elszáradt kórója leszakad, összegombolyodik, s a szél hajtja, görgeti az utakon fel-alá, míg valami árokba nem hull. Mivel kóró korában mindig erre a sorsra jut, úgy hívják ezt a szép virágot: ördögszekere.”

 

Az Ördögszekér „kocsisa”: Makkai Sándor (1890-1951)

 

Aki látogatja eme „blog-honlapot”, annak nem árulok zsákbamacskát azzal, hogy általában nem kenyerem a hétköznapi értelemben vett életrajzi adatolás. Most sem teszem ezt. Egyfelől, mert ilyenekhez elég felütni az jó öreg internetet, másfelől meg kissé unalmas is…

Makkai Sándorral kapcsolatban is csak azt a pikantériát emelném ki, hogy az illető szerző református erdélyi püspök volt. Az, hogy ilyetén minőségében hozzáfogott a középkori magyar boszorkányperek egyik leghírhedettebb nőalakjának megrajzolásához, beleszínezvén vérfertőzést, no meg némi leszbikus vonulatot is, bizonyos értelemben csak emelte a mű kelendőségét.

A maga idejében (1926) így, ezzel a hármas „terheltséggel” kódolva volt a botránykönyv-íz. Véleményem szerint még ma is kódolva lenne. Mert bizony kis prűd hazánkban nyilván búvópatak-jelleggel örvend az olvasó némi „perverzitásnak”. Ha meg velős is, nosza, meg is hódítja a sikerlistákat. Kétségtelen, hogy Makkai műve az keresztény-keresztyén nemzeti kurzus idején nagy port kavart fel…Falták, mint az czukrot, miközben átkozták, mint az erkölcstelenség oltárán kötelességből feláldozandót…

 

 Az Ördögszekér „utasa”: Báthory Anna

 

A fent említett létező hölggyel kapcsolatban sem kezdek bele életrajzi vonatkozások idecitálásába. Ehelyett mindenkinek, akit érdekel a téma, Nagy László: A rosszhírű Báthoryak című tanulmánygyűjteményének vonatkozó fejezetét ajánlanám.  Annyit azonban megjegyeznék, hogy Anna alakja ihlető erővé vált nemcsak Makkai, hanem Móricz Zsigmond számára is (Erdély-trilógia). Annát egy téves, ám a maga korában elfogadott forrás alapján rajzolták meg mindketten épp olyannak, amilyennek a mai közvélemény szemében él: vérfertőző boszorkány-tündér (aki testvérével, Báthory Gábor fejedelemmel szeretkezett), férfiak csábító, végzetes asszonyalakja, tönkretevője. A „hiteles forrás” ehhez nem más, mint az Erdély legnagyobb fejedelmeként joggal aposztrofált Bethlen Gábor volt. Nem véletlenül: kellett neki a hatalmas Báthory-vagyon…És ez épp elég volt, hogy századokon át e nő úgy éljen mindenki tudatában, ahogy ő koncepciós jelleggel „megteremtette”. A regényírók meg még tovább fantáziálták Anna démonikusnak vélt alakját. A leszbikusság „vádjával” azonban egyedül Makkai vértezte fel regényében, a boszorkányper irataiban ennek semmi nyoma. Pontosabban nem is őt, hanem, mint „mindenre kapható asszonyt” Báthory Erzsébetet, a nagynénit jeleníti meg Anna ilyenfajta sikeres csábítójaként hírhedett regényben. Apropó, Báthory Erzsébet! Jogosan adódhat a kérdés, vele miért nem foglalkozunk most? Nos azért nem, mert őt más kontextusban fogjuk majdan tárgyalni, ámbáthory:-) annyit megelőlegezünk, hogy a vélt és valós alakja között feszülő ellentét kísértetiesen hasonlókat mutat Annáéval…

 

Ördögszekér:

 

Ami a regényt illeti: kitűnő olvasmány, még akkor is, ha mind a korabeli, mind a mai kritikus nagyok egy dilettáns alkotó furcsa fantazmagóriájaként minősítik. Talán nem is jogtalanul. Mindenkinek ajánlott, aki szereti a jó történelmi regényeket, szeret egy adott korban „másképp” elmerülni, szereti az ízes, archaikus nyelvezetet, az érzékletesen megfestett fő-és mellékalakokat és a mesteri zárlatokat…Ami pedig a finom, ám kreált leszbikus mellékszálat illeti, csáberőként, ím, ama bizonyos „nagyjelenet”:

„Erzsébet és Anna nagyszerűen kacagtak a bolonddá tett császáriakon. Sokáig együtt voltak s végre Erzsébet azt indítványozta, hogy Anna aludjék vele, ne menjen haza már. Lefekvés előtt is sokáig nevetgéltek az ágyban egymás mellett.

– Nagyszerű tanítvány vagy! – mondta Erzsébet magához ölelve Annát. Szenvedélyesen szorította magához s nem engedte el. Mind forróbban s mind teljesebben ölelte, s az arca eltorzult a sötétben. S őrülten csókolta.  Anna elfáradt, elernyedt a karjaiban s átfonva nyakát, fejét a csupasz keblére fúrva álomba szédült. A gyönyörű bestia hajnalig ölelte s csókolgatta. Csiklandozásaira a gyermek néha felébredt, kacagva könyörgött, hogy hagyja aludni, s lustán fészkelte be magát nénje ölébe s karjai közé, álmában egy-egy csókot adva vissza neki mosolyogva…”

„…Tele volt itatva a lelke ennek a nőnek finom mérgű, érzéki és selyembe, illatokba takart perverz lelkével s tanácsaival. Nem volt többé az a vad nádiboszorkány, ki eddig; szívében édesebb és gyilkosabb mérgek érlelődtek meg és gyújtották lángra féktelen képzeletét: úri boszorkány volt már, országok sorsát hajszálra függeszteni vágyó s a legmagasabbakat elveszteni sóvárgó, veszedelmes tündértanítvány.”

 

„A főfogás”

 

Závada Pál (1954,Tótkomlós) – Jadviga párnája

 

Nos…Závada Pálhoz sem rendelnék életrajzi adatokat. Ehelyett pár szubjektív gondolatot. Egyfelől: ha Tótkomlós, akkor lópokróc és Závada:-). Másfelől: kedvenc szerző. Momentán nekem a Milota az überalles,de a Jadviga a prima.

Az első Závada-élményem anno, megboldogult ifilány koromban esett meg egy kedves magyar tanárnőm segedelmével, aki nagyjából a következőkkel vezette fel, miért is kéne nekem éppen őt olvasnom: „Van itt egy nagyon-nagyon különleges mű és szerző. Végre ismét fellángolt a hit, hogy létezik még magyar széppróza. Feltétlen olvasd el a Jadvigát!” Egyébként kábé szerintem akkoriban az egész országban elindult a regény ilyesfajta spontán reklámhadjárata. Aki olvasta, az adta tovább a jó hírt: klasszikus-modern, modern-klasszikus (attól függően, ki honnan értelmezi) nagyregény született, csemege, a legjobbak közül a való. 1997-et írtunk. Elolvastam. Akkor is súlyos volt. Ma is az. Másképp. Érettebben. Akkor inkább megdöbbentett-megríkatott. Most már inkább meggyönyörködtet-megríkat. Hogy mivel is?: a tüneményes, magával ragadó, „magyarosan Márquez-i” nyelvezettel; a szerkezet briliáns felépítésével; a mesteri közbetoldásokkal, vagy azzal, ahogy alulnézetből naggyá érlelődik a történelem.  Ahogy akkor megélték a sorsfordító időket, nem pedig ahogy akkor és később kényükre-kedvükre mások fentről megírták… Hitelesebb bármely históriával foglalkozó tankönyvnél. Nagyon tudnám ajánlani a fiataloknak…És vaskalapos nem fiataloknak.  Szóval mindenkinek:-). A mű leginkább mégis a cselekmény szereplőivel ragad meg. Főként az érzékeny-szelíd, önmagát nehéz-nagy szerelme miatt önsorsrontásba hajszoló Ondris alakjának ábrázolásával, aki - nő létemre - néha úgy érzem, én vagyok…Ja és még valami különösen megragadó a művel kapcsolatban: Závada úgy ír a testiségről, annak kínjairól, gyötrelmeiről, ahogy annak előtte még senki a magyar irodalomban. Ez már magasművészet. Értsd: póriasan pornográf is lehetne, de nagyon nem az. És ezt a szerző a nyelv mágikus erejének kibontásával éri el…

Lehet, hogy ezen a „párnán” nem lehet elaludni, ám különleges felismeréseket okoz érzékenyeknek és talán kevésbé érzékenyeknek is…

P.S. : A legjobb magyar regény a rendszerváltás óta…

 

A leszbikus szál:

És hát persze! Homlokomhoz kapok, hogy maj’ elfeledtem azt a szálat, amiért végül is belekerült a blogbéli ajánlandók közé e nagyszerű regény. Hisz itt is megbúvik egy kis homoerotikus szálacska. A címszereplő végzet asszonya, Jadviga és Sárossy Irmus nevű barátnője között. Kik is egy leány-nevelőintézetben élik meg Monarchia-béli kamaszlányságukat. És hát valami igen finom, sejtelmes kis érzékenység fejlődik ki bennük egymás társasága iránt. Igen szeretnek kettesben együtt lenni, együtt fürdeni, együtt hálni…Több mint barátnők ők egymásnak, a határmezsgyéjén járnak bizonyos tabuk áthágásának…Úgy, hogy nem is tudnak róla. Ehelyett csak megélik…Finom, érzékiségre nyitott női ösztöneikkel…

Íme bizonyságul egy ideillő idézet a regényből:

„…Habár millió pillantás együtt már kitartó figyelem, ahogy az óvatlan érintés, ha sokszor megesik, simogatássá adódhat össze, s azok a földerengve sajgó sugarak is a legmélyben - együtt akár a zsigereket is fölizzíthatják. Ám ez köztünk mindig megtorpant, valahol a határmezsgyének hol ezen, hol azon a pontján. S noha ez olykor borotvaéllé keskenyedett már, mi azon se féltünk siklani föl-alá. Szerettük lopott órákban magunkra zárni az internátusi fürdőt (ha szünetnapokon kihalt az épület), amikor mint a tiltást megelőző idők ártatlan kis nimfái vetkőztettük, nézegettük és pancsoltuk egymást. És szerettünk együtt aludni, habár erre csak Irmuséknál, a zárt ajtó mögött akadt jó alkalmunk, mert a Sankt-Pölten-i hálóteremben, ha épp ketten voltunk is, sietős összebújásokat lehetett csak megreszkírozni…Ilyenek voltunk mi együtt, mikor senki se látott minket”

 

Mielőtt ma esti leszbikus kultúrfitneszünket befejeznénk, hadd jegyezzem meg, hogy a regényből 2000-ben Deák Krisztina rendezésében, Závada Pál forgatókönyvírói segedelmével egy egészen kitűnő film készült, nagy alakításokkal (Tóth Ildikó, Bodó Viktor, Csomós Mari). Bár a regényhez képest cselekményileg jóval töredékesebb, a nyelvi mágiát sem sikerült képire átültetni, érzelmi vonalon mindenképpen hiteles adaptáció. Ezt pedig elsősorban a nagyszerű színészi játékok sorának köszönhető. Érdemes megtekinteni.

 

Hamarosan újabb magyar vonatkozásokkal jelentkezünk.

Addig is kellemes párnacsatákat!:-)

 

Címkék: kultúra irodalom művészet leszbikus závada pál ördögszekér jadviga párnája makkai sándor

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://cafeleszbosz.blog.hu/api/trackback/id/tr513307399

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.