CaféLeszbosz

Eme blog arra a melegen nemes feladatra tesz kísérletet, hogy csokorba gyűjtsön mindent, ami a leszbikussághoz kötődik, csak kicsit másképp szól a „másságról”: elsősorban kulturális vonatkozásait veszi hanyagul szubjektív eleganciával górcső alá leszbikus univerzumunknak, legyen szó irodalmi alkotásokról, filmekről, egyéb művészeti ágakról, „méltán hírességekről”. Vagyis aki dielvördről, imedzsinmíendjú-ról, Madonna, Britney és egyéb trendi hölgyhírességek nemzeteket átívelő csókváltásainak misztikus üzenetéről, Lindsay Lohan leszbikus kalandjairól és EcetTera… akarna e helyütt olvasni, az egy másfajta kávézóba üljön be, amolyan gyorsbüfésbe:-)

Bemutatkozás

Ladies and Ladies and Gentlewomen!:-)

I am Gina…(but not Gershon, és mégcsak nem is a nagy Loló:-)
Teljes nevem Venus Aphrodité Gina Monologue, de szólítsatok csak Ginának…

Friss topikok

GEORGIA OH GEORGIA…

GinaM 2011.09.04. 21:47

Itt van az ősz itt van újra…És szeretem de szeretem, mert ilyenkor ismét lehetőség nyílik egy kis befelé fordulásra, alkotásra, vagy urambocsá blogolásra. Szamötájm valahogy képtelen vagyok az agytekervény mozgatásra. Iskolaidőkből visszamaradt átok. Minek is találták fel a nyári szünidőt? Még jó hogy létezik erre az „alkotói szabadság” kifejezés:-). Most viszont itt a termékeny harmadik évszak, nem lustálkodhatunk.  Sőt! Ideje elmerülnünk újra a leszbikus kultúrhálóban…!

Hát elmerültünk. És nini! Ki is fogtunk egy újabb nagy halat, aki a közhiedelemmel ellentétben szóra is nyitotta ajkait. S elárulta nekem, hogy Georgiának hívják és hogy hivatására nézvést má’ megintcsakittvan…egy festőnő:-). Sőt még ennél is többet…

 

 

Georgia O’Keeffe (1887-1986)

Amerikai modernista művész. Neve már 1916-tól ismert a korábban kizárólag férfiak uralta New York-i művészközösségben, tündöklése évtizedekkel korábban kezdődik bármely más női alkotónál Földünknek eme féltekén. Hírneve később sem csitul, az egyik legjelentősebb amerikai modernista művészek között tartják számon azóta is. Mára valóságos kultúrikonná vált hazájában. Különleges, senki máséval össze nem téveszthető témavilágot megragadó művészete mellett ehhez nagyban hozzásegíthette cseppet sem hétköznapi és cseppet sem hétköznapian hosszú élete is. Szinte forradalmasította a tájkép- és virágfestészetet egyszerre erősen szuggesztív és absztraháló hajlamával, emellett jellegzetesek a modern nagyvárost megragadó alkotásai is. 1929-től az új-mexikói sivatagban és sivatagról megfestett, főként csontmaradványokat, köveket ábrázoló festményekkel gazdagítja tovább témavilágát.  Azóta a területet, ahol ez idő tájt alkotott „O’Keeffe Országnak” nevezik.

Ennyit kósza összegző bevezetés gyanánt. De vajon ki is volt az a hús-vér alak, aki a különös hatású festmények mögött rejtőzködött? Erre próbálunk cseppet sem teljes értékű választ adni jelen bejegyzésünkben.

 

Georgiánk, pontosabban Georgia Tottoeanocomita (bizony, bizony!:-))) O’Keeffe elég messziről indulva kezdte meg világhírnév felé kanyarodó pályafutását, lévén, hogy szülei, Francis és Ida tejüzemi farmerek voltak Sun Prairie-n, Wisconsinban. És fussék ide izibe a jó öreg elmaradhatatlan „magyar szál” is: anyai nagyapja, George, akitől Georgia kapta nevét, magyar bevándorló volt, egy előkelő gróf, aki 1848-ban lépett az álmok földjére. Ő volt az első lány és második O'Keeffe gyermek a később kilencfősre duzzadó családban. A kemény wisconsini tél elől később Virginia államba költöznek valóra nem váltott jobb reményekért; az anya tuberkulózisa és az apa alkoholizmusa e helyett még inkább elmélyítik a nehéz gyermekkort.

Georgia erős akarata és önértékelése már ekkor megmutatkozott: elhatározta, hogy dacolva minden „hátráltató tényezővel” híres és sikeres művészt farag magából. Már Wisconsinban festőórákat vesz Sara Mann-tól, egy helyi festőtől.

1905-ben beiratkozott a Chicagói Művészeti Intézetbe (ahol a fáma szerint azonnal ki is rohant első órájáról, mivelhogy egy meztelen férfiaktot kellett volna megrajzolnia:-). 1907-től  a New York városi Művészdiákok Társaságában találjuk. Bár ezen időszak alatt több díjat, ösztöndíjat elnyer, az akkori, hímek uralta festővilágban nehezen, szinte alig érvényesül az uralkodó általános sztereotípiák miatt, miszerint „nőből esetleg jó rajztanár lehet ugyan, node festőművész? Ki hallott már ilyen badarságot???”.  1908 őszén épp emiatt a szűklátókörűség miatt kényszerül Chicagóba, ahol reklámgrafikusként tölt el kellemetlen hónapokat. A csalódottság miatt négy évig egyáltalán nem festett, sőt - mint megjegyezte egyszer - rosszul volt még a terpentin szagától is.

1912-től azonban újra inspirálódik, miután bekerül a virginiai nyári egyetemre és tanára, Alon Bement megismerteti Arthur Wesley Dow új módszereivel. Dow tanítása nagyban befolyásolta Georgia gondolkodását a festménykészítés eljárásáról. Ennek ellenére egy darabig úgy tűnt, „hivataloséknak” lesz igazuk, hiszen ugyanez idő tájt általános iskolai rajztanári állást vállal Amarillo-ban, Texas közelében.

1914-15 között már magától Dow-tól vesz órákat a Columbiai Egyetemen, akinek hatása még inkább elmélyíti egyedi gondolkodásmódját. Bement mellett eközben segédtanárkodik, majd hamarosan ismét Amarillo közelében találjuk. Ekkor fedezi fel magának a Palo Duro Canyont, ahol órákon keresztül csak rajzol és rajzol…

Talán innen datálható művészetének kibontakozása, egyedi hangjának megtalálása. Emiatt nem nevezhető cseppet sem meddőnek az itt eltöltött időszak.  Néhány képet elküldött belőlük egyik New Yorki-i barátjának, aki rögtön továbbította őket a híres 291-es galéria ugyancsak híres mecénás tulajdonosának, a fotóművész Alfred Stieglitz-nek. Az imént megnevezett nevezetes férfiút annyira lenyűgözték Georgia munkái, hogy azonnal levelezésbe is kezdtek. Eközben tíz alkotást elhelyezett műtermében (1916), egy évvel később pedig már önálló kiállítást is szervezett a festőnő munkáiból.

Georgiát 1918-ban a spanyolnátha ágynak döntötte, ezért a nála több mint húsz évvel idősebb, ekkor még első házasságában élő Stieglitz rábeszélte egy manhattani kezelésre. A kezelés túl jól sikerült…:-) Hamarosan összeköltöztek…Furcsa párt alkottak: szombat esti szeánszaikon Georgia többnyire csak némán falatozott, miközben Stieglitz órákon keresztül heves perpatvarokat folytatott kollégáival a művészetről.

Híres történet, hogy ez idő tájt Stieglitz számtalan meztelen fotót készített kedveséről, nem akármilyen testtájakat is merészen lekattintva. 1921-ben pedig - más fotók társaságában - ki is állította az aktképeket. Promóciónak kitűnő volt, mert művészkörökben innentől kezdve mindenki tudta, ki is az a Georgia O’Keeffe, jóllehet sokan még egy festményét sem látták…Ide kínálkozik azonban, hogy a híres fotóművész-mecénás számos nem meztelen portét is készített későbbi nejéről.

Ezek egyike (mely Georgia kezeit örökítette meg) sokáig „a világ legdrágább festménye” megtisztelő jelzős szerkezetet tudhatta magáénak…

A Georgiáról készült fotóknál is többet értek viszont szép lassan az általa készült festmények. Hatalmas, extrém méretű virágportréit (melyek íriszeket, trombitavirágokat, petúniákat, liliomokat ábrázolnak) ekkoriban festi, és bár alkotójuk dühödten tiltakozott minden mögöttes szexuális és freudista háttérmagyarázattól a képeket illetően, azért ezt ő sem gondolhatta komolyan!…:-) Különben is: igen jót tett a festmények ázsiójának a tény, hogy mindenki nemzőszerveket látott beléjük… E  művei kétségtelenül a nőiség rejtett lényegét ragadják meg a legegyszerűbb és mégis legváltozatosabb módon. Csak virágok, és mégsem csak virágok… 

Stieglitz is növeli a képek hírnevét azzal, hogy 1923-tól éves kiállítást eszközöl belőlük. Hamarosan egy másik rekordot is betudhat a furcsa páros: Georgia egyik liliomokat ábrázoló képsorozatáért minden idők legnagyobb összegét kínálják fel, melyet élő művész festménysorozatáért valaha adtak.

Bár az üzlet kudarcba fullad, O’ Keeffe-t hamarosan a legismertebb és legjelentősebb művészek között tartják számon. Ebben az évtizedben a nyarakat a Stieglitz família George-tó melletti házában töltötték, ahol Georgiát egy óriási családi kompánia vette körül, szörnyen idegesítve nem túl könnyű természetű múzsánkat. Georgia ittlétei alatt egy kifejezetten neki összetákolt műteremben dolgozott. Meztelenül. Történt egyszer, hogy Stieglitz néhány unokaöccse és unokahúga belopózott a titokzatos, „no entry” feliratú alkotóhelyiségbe, mire a feldühödött művésznő meztelenül ordibálva zavarta ki őket…Ez is egy közismert történet…1924-ben Stieglitz és Georgia ugyan összeházasodnak, továbbra is fenntartják szabados szerelmi életüket. Georgia főként nőkkel létesít szerelmi viszonyt.

A húszas évek végére Stieglitz egészségi állapota

megroppan. Neje viszont közel sem egy ápolónői alkat, egy ideig ugyan kényszerűségből ellátja férjét, de szinte menekül Új-Mexikóba, mikor a gazdag és excentrikus műgyűjtő, Mabel Dodge Luhan meghívja őt. És ha már ott van és éppen nem alkot, eltölt pár kellemes pásztorórát a fentebb említett hölggyel. Meg annak férjével is. Ge-orgia, oh Ge-orgia…Hol ezzel, hol azzal keeffelünk? Ejnye-bejnye…:-)

Georgia azonban nemcsak az ágyban tett ki magáért, hanem a szabadban is. 1929-től minden évben visszatért ide alkotni, s miután felfedezte magának a Ghost Ranch-et, 1940-ben egy kisebb birtokot is vásárolt a területen, Abiquiu-ban. Munkásságának betetőződését jelentik az itt készült, főként sivatagi tájképeket, óriás csontmaradványokat ábrázoló rendkívüli hatású, monumentális festményei.  Közben hírneve nőttön-nő, számos megrendelés, kiállítás követi egymást. A század második felére pedig egyetemi díszdoktori címek, akadémiai tagságok, nemzeti kitüntetések jelzik megkerülhetetlenségét.

1946-ben férje egészségi állapota olyannyira megromlik, hogy Georgia visszatér New Yorkba. Stieglitz-et kómában találja, melyből már nem ébred fel.

Férje halála után már semmi nem köti a felhőkarcolók városához, 1949-ben visszatér Abiquiu-ba és lényegében 1986-os haláláig itt alkot.

1973-ban egy fiatal művész, bizonyos Juan Hamilton tűnt fel az egyre korosodó, látásában meggyengült és hírhedetten ingerlékeny asszonynál és egyfajta mindenese lett. Haláláig lényegében ő gondozta Georgiát. Nyilván nem biztos, hogy csak az önzetlen segíteni akarás vezérelte, hiszen igen tetemes összeg ütötte a markát, miután végül peren kívül megegyeztek O’Keeffe legközelebbi rokonaival, annak halála után. A 98 esztendősen eltávozott festőnőt Tamara de Lempickához hasonlatosan végakarata szerint elhamvasztották, hamvait pedig szétszórták az új-mexikói Pedernal hegység tetejéről, mely alatt szeretett és ihletett „otthona” terült el.

 

Jól gyanakszik az, aki e cseppet sem hétköznapi életút megfilmesítésére voksol. 2009-ben Joan Allen és Jeremy Irons főszereplésével elkészült egy életrajzi dráma, mely főként Stieglitz és Georgia házasságának buktatóira koncentrál. Ennek trailer-ével zárjuk mai bejegyzésünket…

 

 

 

Következő alkalommal hazai vizekre evezünk és egy darabig ki is kötjük e tájékon mobil-kávézónk ladikját…

És hogy ha virtuális csók ma nem is csattan, íny(vagy más egyebet)csiklandozó:-) ráadásként egy igen erotikus táncot felkínálunk bónuszként egy teljesen más karakterű filmből, ala femme fatale Catherine Deneuve...

 

 

Szép estét, kellemes egymásnak feszüléseket hölgyek!

 

Címkék: kultúra képzőművészet művészet leszbikus georgia o keeffe

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://cafeleszbosz.blog.hu/api/trackback/id/tr293202856

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása