CaféLeszbosz

Eme blog arra a melegen nemes feladatra tesz kísérletet, hogy csokorba gyűjtsön mindent, ami a leszbikussághoz kötődik, csak kicsit másképp szól a „másságról”: elsősorban kulturális vonatkozásait veszi hanyagul szubjektív eleganciával górcső alá leszbikus univerzumunknak, legyen szó irodalmi alkotásokról, filmekről, egyéb művészeti ágakról, „méltán hírességekről”. Vagyis aki dielvördről, imedzsinmíendjú-ról, Madonna, Britney és egyéb trendi hölgyhírességek nemzeteket átívelő csókváltásainak misztikus üzenetéről, Lindsay Lohan leszbikus kalandjairól és EcetTera… akarna e helyütt olvasni, az egy másfajta kávézóba üljön be, amolyan gyorsbüfésbe:-)

Bemutatkozás

Ladies and Ladies and Gentlewomen!:-)

I am Gina…(but not Gershon, és mégcsak nem is a nagy Loló:-)
Teljes nevem Venus Aphrodité Gina Monologue, de szólítsatok csak Ginának…

Friss topikok

TÁNCOS LÁBÚ ISTENNŐK, KÉK ANGYALOK

GinaM 2011.03.17. 20:45

Hihetetlen, de még mindig Mercedes de Acosta alias Dracula asszonyság szelleme lebeg a háttérben jelen blogbejegyzésünk esetében is. Az előtérben pedig olyan hölgyek állnak, melyek közül egy ugyan „tagja” volt az előző alkalommal kivesézett „Sewing circles”-nek, ám nevének kultikus rangja okán is több figyelmet érdemel. A másik két nimfa persze úgyszintén megérdemli elismerésünket, mert ők sem akárkik, csak épp egy másik művészeti ágban „hódítottak”, jelesül híres táncosnők voltak. 

Tamara Karsavina

Tamara Karsavina (1885-1978) a Gyagilev-féle társulat vezető magántáncosnője és Nizsinszkij állandó partnere volt. Szentpéterváron született, Platon Karsavin táncos gyermekeként. A tehetséges lány gyorsan elsajátította a modern balett újdonságait. Az 1910-es években többször utazott Párizsba, hogy a Ballett Russe-ban táncoljon Szergej Gyagilevvel. Leghíresebb főszerepe a Tűzmadár (eredetileg a szerepet a nagy riválisnak, Anna Pavlovának szánták), partnere Vaclav Nizsinszkij volt. A forradalom után 1919-ben véglegesen elhagyta Oroszországot, és vezető balerinaként folytatta a Ballett Russe-nál. 1917-ben összeházasodott egy diplomatával és Angliába költözött ahol balettot tanított. Karsavina biszexuális volt, leghíresebb afférja (ki mással, mint) Mercedes de Acostával esett meg. Karsavina egyébként azon kevesek közé tartozott, aki nem szakította meg kapcsolatát Mercedes botránykönyvének megjelenése után sem.

Isadora Duncan (San Francisco, 1877 -Nizza, 1927)

A modern táncművészet „anyjaként” tartják számon, mely radikálisan szakított a balett 19. századi hagyományaival. Az új stílusú tánc a női testet (és ezzel együtt lelket) kívánta felszabadítani a korábbi formai és tartalmi kötöttségek alól. Duncan művészetének alapjai az improvizáció, az érzelmek kifejezése és a természetesség voltak.
Legfőbb inspirációs forrásnak a görög kultúrát tekintette: klasszikus zenére, mezítláb, görög tógára emlékeztető ruhában táncolt. Előadásait nem csak zenei darabok, de műalkotások (festmények, költemények) is ihlették. Szabad szellemű, emancipált nőként gondolkodásmódja és életvitele jóval megelőzte korát.
1877. május 26-án született San Franciscóban egy állandó szegénységgel küszködő ír bevándorló családban. A nyomor elől Chicagóba, majd New Yorkba, végül Párizsba költöztek. (nem is rossz menekülési útvonal:-) Saját koreográfiával előadott táncai pillanatok alatt ismertté tették. 
Isadora a siker szárnyain európai turnéra indult, s mezítláb piruettező lábai előtt hevert egész Európa. Magyarországon is járt!: 1902-ben mutatkozott be az Uránia Színházban.
Berlinben alapította meg hírneves tánciskoláját, ahol anyjával és nővérével együtt foglalkozott tanítványaival.
Nemcsak művészetéről volt azonban híres, hanem viharos, tragédiákkal tarkított magánéletéről is. 
Először vad művész-szerelemben élt Edward Gordon Craig díszlettervezővel, akitől kislánya született, majd Paris Singert, a varrógépek hírneves gyártóját választotta, (ezek szerint ő is vonzódott a varráshoz:-) akit egy fiúgyermekkel ajándékozott meg. Néhány év múlva egy gépkocsibalesetben mindkét gyermekét elvesztette, (a Szajnába fulladtak) s bánatát felejtendő férjével világ körüli útra indult. Folytonos hisztérikus rohamait azonban Singer nem tudta elviselni, s nejét Korfu szigetén hagyva egyedül tért vissza Párizsba.
Isadora 1922-ben, moszkvai tartózkodása alatt ismerkedett meg a nála 18 évvel fiatalabb Szergej Jeszenyin költővel, akihez nemsokára feleségül ment. A szőke, kék szemű, akkor már erősen italozó Jeszenyin költészete és kisugárzása rabul ejtette Isadorát, bár egy szót sem tudtak váltani egymással, mert a nő nem beszélt oroszul, a költő pedig sem angolul, sem franciául. Bár ez akár alapja is lehetett volna egy tartós együttélésnek, a fellángolás rövid és boldogtalan házasságba fulladt, s ezúttal Isadora távozott búcsú nélkül Párizsba. (Nem sokkal később, 1925-ben az egyébként is depressziós Jeszenyin öngyilkos lett.)
Az asszony a francia tengerparton telepedett le, Nizzában érte az a bizonyos „híres” „nyakatekert” halál 1927-ben. Éppen egy megvételre kínált sportkocsit próbált ki, amikor hosszú selyemsálja a kerékre tekeredett és megfojtotta.
Életének és művészetének állított emléket Karel Reisz 1968-ban készült filmje, Vanessa Redgrave-vel (akit persze imádunk, Franco Nero ide vagy oda) a címszerepben.
2005-ben a Jeszenyin című orosz televíziós minisorozatban (a Szárnyas fejvadászban általunk már olyigen megkedvelt) Sean Young személyesítette meg.

Ja és hogy hol vannak a nők? Pontosabban a nő? Hát persze, hogy megint Mercedes de Acosta! Hírneves vampunkkal 1917-ben ismerkedtek össze és hosszan tartó szenvedélyes szerelmi románcba bonyolódtak, melyekre nyomtatásban is megjelent levelezésük a bizonyság…

 Szeress, ó, míg szeretni tudsz!/Szeress, míg szeretned lehet!

A „millió dolláros bébi” - Marlene Dietrich (1901, Berlin, 1992, Párizs)

Kétségtelenül a 20. század másik nagy halhatatlan színésznője Garbo mellett. Talán nem szerencsés, mert kissé unalmas összehasonlítani e két nagy sztárt, mégis jó alapot kínál Dietrich portréjához. Garbo ízig-vérig svéd volt, Marlene ízig-vérig német: nyersebb, életszagúbb, ösztönösebb, ugyanakkor mégis intellektuálisabb.
Ha Garbo a svéd Szifnx, akkor Marlene a német Dizőz, kevésbé fatális, ugyanakkor emberibb. Talán nem ő volt minden idők legtehetségesebb színésznője, eme talentum dolgában skandináv kolléganőjének többet adott a sors.  Mégis: jóval műveltebb és sokoldalúbb volt, nemcsak Garbónál de nemzedéktársainál is. Persze a háttér is megteremtődött ehhez. Gazdag porosz családból származott, kitűnő alapokat kapott.
Az ún. „poroszos neveltetésről” mindig a vasfegyelem jut eszünkbe, elfelejtvén, hogy a legszínvonalasabb mélyműveltséget nyújtó oktatási intézményei a korszaknak épp Németországban voltak. Ráadásként meg ott egy egész csodálatos kultúra a háttérben, mely hihetetlen kincseket ontott Goethe-től Shillerig, Heine-től Rilke-ig és Wagnerig és amit illett csecsmőtejjel magába szívnia mindenkinek, aki valamennyire is e hon szülöttjének akarta vallani magát. Marlene emellett kiváló zenei képzésben is részesült, olyannyira, hogy majdnem hegedűművész lett belőle. Egy bal gyűrűsujján támadt íngyulladás miatt azonban nem „jegyezhette el magát” a komolyzenével. Az élet és a késztetések tehát közbeszóltak és a színészet felé terelték dizőzünket.
Innentől kezdve legenda minden. A közhiedelemmel ellentétben nem Max Reinhardt fedezte fel (nekik csak annyi közük volt egymáshoz, hogy Dietrich a neves színházi guru híres berlini színiiskolájába járt), hanem Josef von Sternberg, a „kamera Leonardója”. Marlene ekkor már – karrieristább kortársaival ellentétben – férjnél van és egy leánygyermek édesanyjaként éli az ifjú német háziasszonyok mindennapi életét(?). A kérdőjel oka, hogy Dietrich, ha nem az eléggé kilúgozottra sikeredett Tiétek az életem…címet viselő életrajzának hiszünk, akkor bizony az akkoriban eléggé aktív berlini leszbikus szubkultúra oszlopos tagja is volt ugyanezen időkben…
Talán már nem is reménykedik semmiben statisztálgatáson és revüzgetésen kívül, mikor jön a sorsfordító szerep, a Heinrich Mann Ronda tanár úr-ja alapján megfilmesített A Kék angyal. És megint előhívom a közhiedelmet, mellyel ellentétben A Kék angyal nem Dietrich-re utal.  Ő Lolát játszotta a filmben, a színes szárnyas égi hírnök valójában egy klub neve, mégis valahogy ráragadt Marlene-re. Lola, az életunt éjszakai bárénekesnő hosszú lábát felemelve, cilinderrel a fején, sejtelmesen tekintett a kamerába, elvarázsolva a férfiakat. Marlene-t ezután sokszor fényképezték lentről felfelé haladva, a hangsúlyt folyamatosan - állítólag egymillió dollárra biztosított - lábára helyezve. (képünkön ama híres alsó végtagok, kissé stilizált formában:-)
Az viszont kétségtelen, hogy a figura nagyon megtalálta és a szereppel a hírnév is szárnyra kapta, meg sem állt Sternberggel egész Hollywoodig és a Paramount Pictures-ig. Nővel való első (és egyben utolsó) legalizált csókját itteni első filmjében, a Marokkóban ejtette meg.

A harmincas években sorra jöttek a nagy filmszerepek: Szőke Vénusz, A vörös cárnő, Nőstényördög, Sanghaj Expressz…
És persze a vegyes (hang)nemű szeretők is…Illetve már nemcsak Hollywoodban…
A berlini évek alatt ismerkedett meg például Margo Lionnal, a kor híres revüsztárjával, akivel többek között azt a bizonyos Amikor a legjobb barátnő a legjobb barátnővel című dalt énekelték közösen…És ha a hírek igazak, nemcsak énekelték:-).


És ha az ugyancsak hírek ugyancsak igazak, ekkor keveredett intim viszonyba a későbbi nagy MGM ellenlábas Garbóval is (erről előző előtti cikkünkben olvashattatok…)
Hollywoodban is várta egy nagy kaland, naná, hogy Mercedes de Acostával (erről meg előző előtti-előtti cikkünkben olvashattatok:-)
És persze más hírneves dizőzökkel is voltak kalandjai hírneves dizőzünknek: pl. Ona Munsonnal vagy Talullah Bankhead-el…(erről meg előző „beszámolónkban” ejtettünk szót:-)
Emellett nem akármilyen férfiak is megfordultak ágyában pl. Jean Gabin…
Híres szeretők mellett híres barátok övezték életét, Piaftól Hemingwayig, Noël Cowardtól Remarque-ig, nem beszélve a rendezőkről, akikkel együtt forgatott: Orson Welles, Fritz Lang, Hitchcock, Billy Wilder...
Közvetlenül a második világháború előtt emigránsokat ment, majd életét kockáztatva énekel a nyugati fronton, és utána is főként csak énekléssel foglalkozik…
1945 után már alig alakít filmszerepeket, igazi „hangját” szó szerint és jelképesen is az előadó művészet eme vállfajában találja meg…Előfordult, hogy hatvankilencszer tapsolták vissza! Nem csoda: rekedtes (egyik barátnőm szerint „hamutartó”) soundok törnek fel torkából, melyet hallgatni igazi csemege: egyszerre izgalmasan erotikus és nemtörődöm módon cinikus…
Élete utolsó korszakában Párizsban élt, maga által vállalt magányban. A nagy „vetélytársnő”, Garbo halála után két évvel ő is az örök halhatatlanságba távozott.
Hazájával Hitler hatalomra lépésétől kezdve ellentmondásosan alakult viszonya. Meggyőződéses antifasisztaként nem fogadta el a hazatérésre csábító üzeneteket, hiába „udvaroltak” neki a nácik…
Bármennyire is szerette Németországot, véglegesen soha nem tért vissza többé szülőföldjére. Kiállása miatt amolyan szeretve-gyűlölt sztárként élt a németek képzeletében.

Talán utólagos hódolatként és „szánombánomként” aztán a németek gondoltak egyet, hogy mégsem illik nemzetük legnagyobb és leghíresebb színésznőjét csak úgy parlagon hagyni, hát forgattak kerek 2000-ben egy „életrajzi” filmet Marlene-ről, mily meglepő Marlene címmel…(Katja Flint főszereplésével és Joseph Vilsmaier rendezésében, aki többek között a Sztálingrád című filmet is jegyzi.)
Oh bár ne tették volna…Pontosabban ne így…
Görcsös német precizitással mindent belezsúfoltak közel 160 percbe, amit „illik tudni” Dietrich-ről. Berlini férjes vs leszbikus évek: kipipálva. Kék angyal+ Josef von Sternberg: kipipálva. Néger kabalababa: kipipálva. Esztétikus leszbikus csókok: kipipálva. Hollywood-i évek: kipipálva. Gyógyszerek és alkohol: kipipálva. Égbe törekvő műszemöldök: kipipálva. Keretesen-hófehéresen-flitteres sanzonénekesnő: kipipálva…
És mivel ennyi pipával úgy gondolták kissé unalmas lehet az effajta életrajzi megközelítés (így valóban az is) hát gondoltak egyet és belekevertek egy fiktív szerelmi történetet, egy német Jean Gabinnal…A legviccesebb a nem épp valósághűen megrajzolt leszbikus utalás Mercedes de Acosta és Marlene afférjára…Szegény Mercedesünk forogna a sírjában ha látná, mire redukálták…
És a keret érjen is itt véget…Mercedessel kezdtük, Mercedessel zárjuk…Azt a bizonyos Sewing circle-t…:-)

Mivel azonban sehogy sem tudunk elszakadni a húszas évek varázsától, a következő alkalommal is itt horgonyzunk le, de már nem Mercedes lesz főhősnőnk, hanem furaszerzetű mecénás hölgyek…

Zárásként még következzék az én kedvenc dalom Marlene-től:

És mivel nagyon illeszkedik kávés profilunkba ráadásként még egy kilp:-)

Jó éjt leszboszorkák, jó éjt angyalok!

 

Címkék: kultúra marlene dietrich művészet leszbikus isadora duncan tamara karsavina

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://cafeleszbosz.blog.hu/api/trackback/id/tr982748512

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.